A „majd később kiteregetem” csapdája
Elindítod a mosást, közben jön egy telefon, vacsora, egy rész a sorozatból, aztán egyszer csak eltelt pár óra. A nedves ruhák pedig végig a zárt dobban maradtak. A tartósan nedves környezet kedvez a dohos szag kialakulásának, ezért érdemes a ruhákat a program vége után minél hamarabb kivenni a gépből.
Ha már kellemetlen szaggal veszed ki őket, ne az legyen az első gondolatod, hogy majd egy kis extra illat elfedi. Ilyenkor jobb újramosni az adagot, majd rögtön kiteregetni vagy megszárítani.
Több mosószer = tisztább ruha? Nem feltétlenül
Ha nagyon tele van a szennyeskosár, csábító lehet „biztos, ami biztos” alapon egy kicsivel több mosószert adagolni. Pedig a mosószernél nem igaz, hogy minél több, annál jobb. Az American Cleaning Institute szerint a túl sok és a túl kevés mosószer is gyengébb mosási eredményhez vezethet.
Érdemes ezért a csomagoláson feltüntetett adagolást követni, és figyelembe venni a ruha mennyiségét, szennyezettségét és a víz keménységét is. Ha folyékony mosószert használsz, a VIOLETA mosógéljeinek csomagolásán feltűntetett adagolás a jó kiindulópont.
„Ez az egy póló még biztosan befér”
Aztán még egy zokni. Meg az a törölköző. Ismerős? A mosógépet könnyű addig pakolni, amíg fizikailag még becsukható az ajtó, de ettől nem lesz hatékonyabb a mosás.
A ruháknak helyre van szükségük ahhoz, hogy megfelelően mozogjanak a dobban, a túlzsúfolt gép pedig ronthatja a mosás és az öblítés hatékonyságát. Ha a dob tartalma már inkább egy indulás előtti, erőből becipzározott bőröndre emlékeztet, valószínűleg jobb két adagra bontani.
Néha maga a mosógép a hunyó
Attól, hogy a mosógép rendszeresen találkozik vízzel és mosószerrel, még nem tisztítja meg automatikusan saját magát. Ha kellemetlen szagot érzel már akkor is, amikor üresen kinyitod az ajtaját, érdemes közelebbről is megnézni.
A gumitömítésnél, az adagolóban és más nedvesen maradó részeken idővel lerakódások alakulhatnak ki. A helytelen mosószer-adagolás, a mosási szokások és maga a gép állapota is összefügghet a kellemetlen szagokkal.
Éppen ezért időnként tisztítsd ki a gépet a saját használati útmutatója szerint, és a mosás után hagyd szellőzni. Nem kell nagy műveletre gondolni: már az is sokat számít, ha nem csukod rá azonnal az ajtót a nedves dobra.
A mosásnak nincs vége a centrifugálásnál
A ruha kijött a gépből, de még mindig van egy fontos lépés: a szárítás. Ha a textilek túl sűrűn lógnak egymás mellett, lassan száradnak, vagy enyhén nyirkosan kerülnek a szekrénybe, a frissesség gyorsan eltűnhet. Szakmai útmutatók is a teljes szárítást javasolják, mielőtt a ruhák a szekrénybe kerülnének.
Ha maga a ruha már valóban tiszta és száraz, akkor jöhet az illat mint utolsó simítás. A VIOLETA Paradise mikrokapszulás öblítőkoncentrátum például citrusos és jázminos illatvilággal egészítheti ki a mosási rutint.
Ne elfedd a szagot, keresd meg az okát
Ha legközelebb furcsa szaga van a frissen mosott ruhának, ne rögtön arra gondolj, hogy még több mosószer vagy öblítő kell. Először nézd végig az alapokat: időben kipakoltad a gépet? Nem töltötted túl? Megfelelően adagoltál? Tiszta maga a mosógép? Teljesen megszáradt a ruha?
A frissesség ugyanis nem egyetlen terméken múlik. Sokkal inkább azon, hogyan mosol, mennyit teszel a gépbe, mikor teregetsz ki, és milyen állapotban van maga a mosógép. Ha ezek rendben vannak, az illat már tényleg csak a pont az i-n.